Hírek : Henri Michel is feállt a kispadról |
Henri Michel is feállt a kispadról
2006.06.22. 14:06
A francia mester Katarban folytatja pályafutását, miután a németországi világbajnokságon első győzelméhez segítette hozzá Elefántcsontpart csapatát.
Henry Michel már a szerdai Szerbia-Montenegró elleni mérkőzés előtt úgy nyilatkozott, hogy feltehetően máshol folytatja a vébét követően. A rendkívülien izgalmas találkozó után Michel megerősítette a hírt: egy katari ajánlatot fogadott el.
Magáról a mérkőzésről, amelyen megérdemelt győzelmet aratott Elefántcsontpart elégedetten nyilatkozott a szakember. Az afrikai válogatott az első két mérkőzésén balszerencsés körülmények között 2:1-re kikapott Hollandiától és Argentínától, de a harmadik és egyben utolsó csoportmeccsen sikerült kétgólos hátrányból fordítani. Aruna Dindane duplája, és a csereként beállt Bonaventure Kalou 86. percben értékesített büntetőjével 3:2-es győzelmet arattak a legnagyobb sztárjuk, Didier Drogba nélkül.
Michel arra is rámutatott, hogy csapata ugyanazokat hibákat követte el mint az első két találkozón. "Elégedett vagyok, hiszen megnyertük az első meccsünket, de továbbra is az ismerős problémák okoztak gondot. A húsz perc alatt bekapott két góllal a saját dolgunkat nehezítettük meg. Ez a csapat egyik nagy gyengesége, a másik az, hogy rengeteg helyzetet ki kell dolgoznunk, hogy egy-kétszer betaláljunk. Ilyen szinten már nem engedhet meg magának egy válogatott sem ilyen hibákat. Ha a csapat a jövőben eredményesen akar szerepelni a nemzetközi porondon, akkor tenni kell valamit ellene."
Sikerek játékosként majd trénerként
Henri Michel játékosként is kiemelkedőt nyújtott, a Metzben kezdett, majd a Nantes igazolta le, ahol 16 szezont húzott le. Háromszor volt francia bajnok, és egyszer a kupát is elhódította. A válogatottban is szerepelt, és az 1978-as vb-n harmadik helyig jutottak a gallok.
Visszavonulása után az olimpia válogatott trénere lett, és Los Angelesben 1984-ben megnyerték a tornát. Az 1986-os vb-n már a francia nagycsapatot irányította, amely a vb egyik leglátványosabb mérkőzését játszotta a brazilok ellen. A tizenegyesekkel eldöntött találkozó után Franciaország jutott a középdöntőbe. A fináléba vezető úton a németek állították meg a gallokat, amely végül a bronzéremmel vigasztalódott. 1988-ban Platini veszi át a csapat irányítását, ő azonban technikai igazgatóként továbbra is a válogatott mellett marad. Nem sokáig: elcsábítja a Paris Saint Germain, majd Szaúd-Arábia és a kameruni szövetségi kapitányi poszt következik. 1995-ben a marokkói szövetség ajánlatát fogadja el, és 1999-ig irányítja a gárdát. Ezt követően az Egyesült Arab Emírségek válogatottja következik, majd két évig Tunézia legjobbjait dirigálta (akikkel aranyérmet is nyert a 2004-es hazai rendezésű Afrikai Nemzetek kupáján). 2004-től irányítja az elefántcsontparti válogatottat.
|